Tisztelettel meghívjuk Elekes Irén Borbála A nő és társadalom: A Feministák Egyesületének integráló szerepe a huszadik század elején című előadására. A program 2015. március 10-én, fél hatkor kerül megrendezésre a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Reviczky utca 4.) 304-es számú termében.
„A női nemzedékek egymásra épülő tevékenysége nyomán 1904-ben modern nőegyesület lépett színre, amely hamarosan a korabeli közélet fontos szereplőjeként tartotta előadásait, lapot szerkesztett, széles körű társadalmi kapcsolatokat épített ki. Tagjai között találhatunk arisztokratát, önálló pályán működő nőt, vagy parasztasszonyt egyaránt. A Feministák Egyesületének a huszadik század elején – egy történelmileg rövid időre - sikerült áthidalnia az osztályok, pártok, felekezetek és nemek közötti szakadékot.”